Hanuka



A hanuka a zsidóság egyik poszt-biblikus, azaz bibliai kor utáni időkből eredő, nem a Mózes törvényében elrendelt ünnepe. A TaNaCh-ot (a zsidó Bibliát, Ószövetséget) olvasva nem találunk rá utalást. Elrendelése azonban megtalálható a katholikus egyház által használt Bibliában, a Makkabeusok könyvében (1Makkabeus 4:59). Hát nem bámulatos? Egy hithű katolikusnak tehát tudnia kell róla, milyen körülmények között keletkezett ez az ünnep, és feltételeznünk kell, hogy szimpátiával fog rá tekinteni.

De erről az ünnepről nem csak itt olvashatunk. János evangéliuma is megemlíti, hogy Jézus a „Templomszentelés ünnepén” Jeruzsálemben volt, s hogy mindez télen történt. (János 10:22) Jézus számára tehát jelentősége volt ennek az ünnepnek.

A hanuka nem más, mint egy győztes szabadságharc évfordulója. A nemzeti létért folytatott küzdelmet egy Modin városában élő papi család feje, az idős Mattitjah és fiai indították a szíriai görögök uralma ellen, ie. 167-ben. A szeleukida király ugyanis a zsidóság megsemmisítésére és teljes, erőszakos asszimilációjára törekedett.

Az elhúzódó partizánháború végül oda vezetett, hogy a felkelők visszavonulásra kényszerítették a megszállókat, és győztesen bevonultak Jeruzsálembe (ie.164). Itt a templomot romos állapotban és megszentségtelenítve találták. Megtisztították és újra felszentelték. A templom „újraszentelésének” ünnepe a „hanuka” (azaz felszentelés) ünnepe.

A Makkabeusok könyvében csupán ennyit olvashatunk. A Talmud szerint (Sabbat 21b) azonban a felszenteléskor csupán egyetlen korsónyi olajat találtak a Szentélyben, amelyen még ott volt a főpap pecsétje, tehát a templomi szolgálatra alkalmas volt. Újabb olaj elkészítéséhez nyolc napra volt szükség. Mit volt mit tenni, használni kezdték az olajat, és meggyújtották vele a Menórát, a hétkarú lámpatartó mécseseit. Bár csupán egy napra volt elegendő az olaj, mégis nyolc napig égett, amíg az utánpótlás megérkezett.

Ennek a hagyománybeli csodának az emlékére gyújtjuk az ünnep nyolc estéjén a minden nappal növekvő számú gyertyát. A „hanukia”, azaz az ünnepi gyertyatartó 8+1 ágú, így a +1 „szolgagyertyával” estéről estére eggyel több ünnepi gyertyát gyújtunk.

Az olajjal kapcsolatos csoda emlékére szokás mindenféle olajban sült ételt enni. Legnépszerűbbek talán a „latkesz” és a fánk.

Szokás a gyerekeknek ilyenkor ajándékot adni, és társasjátékokat játszani, kártyázni, vagy a különleges hanukai pörgettyűjátékot, a „trenderlit”, vagy „dreidelt” játszani.

Népszerűségéhez és ismertségéhez nyilvánvalóan hozzájárul a keresztyénség karácsonyi ünnepéhez való közelsége is. A gyertyafény, a vidám családi hangulat, az énekek, finomságok és ajándékok tekintetében bizonyára hatott egymásra a két ünnep.

Bár a Hasmoneusok győzelme visszaadta a zsidóság önrendelkezését egy rövid időre, nem érkezett meg velük a várva várt „messiási” királyság.

A szabadságharc hőseinek helyét átvevő Hasmoneus királyok nem Dávidtól származtak, ezért nem voltak jogosultak a trónra. Uralmuk alatt a zsidóság pártokra szakadt, a nagypolitika a tényleges uralmat a rómaiakhoz sodorta, a makkabeus trónra pedig később az edómita Heródes ült, akit már fiai csupán negyedes fejedelemként követtek a hatalomban.

A szabadságharc azonban Isten csodálatos eszköze volt a zsidóság megmentésére. Az Ellenség ugyanis a zsidóság megsemmisítésével, a Bibliai könyvek elpusztításával, a templom megszentségtelenítésével lehetetlenné akarta tenni, hogy a dávidtól származó Messiás egy napon valóban eljöjjön, és az írásoknak megfelelően áldást hozzon minden nemzet számára, és elhozza Isten uralmát a Világra.

Ha megsemmisülnek a Bibliák, a templomi feljegyzések, Jésua származása is homályban maradt volna. A Tóra megsemmisítésével nem látjuk meg Isten előtti állapotunkat. A próféták szava nélkül sosem értjük meg, miért kellett a Messiásnak szenvednie, meghalnia és feltámadnia.

Bár a szeleukida IV. Antiokusz nem volt ennek tudatában, de a Messiás vérvonalát és a Vele kapcsolatos ígéreteket igyekezett megsemmisíteni.

Az Örökkévaló pedig megmutatta, hogy ura a történelemnek, az emberi szíveknek, Ő az, aki győzelmet ad. Ha Ő cselekszik népe életében, annak jelentősége van, még akkor is, ha végső megváltásunk még várat magára.